5 perc könyv - Jeroen de Valk: Chet Baker - A lírai hangú jazztrombitás

Egyébként meg, mintha csak a Kerouac által elmesélt történetet személyesítené meg élete utolsó évtizedében, amikor keresztül-kasul utazta Európát állandó lakcím nélkül szállodákban lakva, az esti koncert, napközbeni drogkeresés ritmusában élve - a nyolcvanas évek legnagyobb trombitás sztárjaként.

A holland szerző könyvéből az is kiderül, hogy ezt a státuszt miért nem sikerült Chet Bakernek az Egyesült Államokban ekkor kivívnia, holott a legnagyobb reménységnek tartották az ötvenes évek első felében a Nyugati Parton. A West Coast első számú trombitásának számított Charlie Parkerrel való közös fellépését követően, de leginkább Gerry Mulligan zongora nélküli, forradalmi kvartettjének köszönhetően.

Egészen addig, amíg a drog szét nem csapta, és nem tűnt el évekre az olasz börtönökbe. Aztán a legenda szerint kiverték a fogait, valójában inkább a heroin miatt rohadtak ki, így amikor műfogsorral, függőként, mégis felépítette magát Európában, Amerikában már csak egy bukott drogosként tartották számon, akivel a szórakoztatóipar nem tud mit kezdeni.

Európában viszont inkább művészetként élik meg a jazzt, egyébként ilyen élményei voltak Miles Davisnek is, amikor 1957-ben Párizsban koncertezett, vagy a fekete nacionalizmust képviselő chicagói avantgarde zenészeknek, akik a hatvanas évek végén ezért tették át székhelyüket szintén Párizsba.

Chet Baker, bármilyen zaklatott életet élt is, introvertált, koncentrált előadásmódjával, bukott angyalt idéző megjelenésével, hangzásával, tónusával, improvizációival igazi művésznek számított Európában, még akkor is, ha közönségének egy része arra volt kíváncsi, hogy legutóbbi koncertje óta mennyire lett lepusztultabb.

Számtalan felvételt készített, koncertet adott, hol jobbat, hol rosszabbat, mint például Debrecenben, 1988-as halála előtt hat-hét hónappal. Az elvonási tünetektől ideges trombitás a színpadról üvöltözött a hangosítókkal, a zongoristájával, a dobost lezavarta és maga ült be megmutatni, mit várna el, a zenekar levonult, visszament, aztán Chet Baker vonult le és ment vissza, teljes káosz. És mégis, amikor játszottak, azonnal nyilvánvaló lett mindenki számára, hogy a jazz egyik legnagyobb alakja áll a színpadon.

Pedig gyakorlatilag kottát se tudott olvasni, az akkordokról, skálákról, hangnemekről fogalma sem volt, mindent hallás után tanult meg és talált ki, fejben építve fel rögtönzéseit. Zseni volt, egy bukott, végtelenül magányos zseni, mint egykori mentora, Charlie Parker.