A solymászat nem hobbi, inkább életforma

Az ország legnagyobb ragadozó madár parkja több mint harminc madárból áll, ami rövidesen látogatható lesz Szank határában. Addig is, míg gyermekkoruk kedvelt nyári színhelyén a fiatal házaspár tervei valóra válnak, igyekeznek a solymászat szép tradícióját életben tartani vidéki bemutatóik alkalmával.

Egy hónapja érkeztek Tahiból gyermekükkel, még berendezkedni sem tudtak igazán a már tíz éve lakatlan, szebb napokat is látott tanyán. Gasztonyi Dániel etetés közben mutatta meg a lenyűgöző szépségű, intelligens madarakat.

Gasztonyi Dániel: Mint ahogy elődeink, mi is betanítjuk a madarainkat, hogy aztán a vadászat során hasznosítsuk ügyességüket, taktikai érzéküket, gyorsaságukat. A reneszánsz ember még a madarak megfigyelésében, röptében is örömét lelte, ami nem elhanyagolható mai rohanó világunkban.

Azt már mindenki tudja, hogy lovas nemzet vagyunk, tudjuk mi a karikás ostor, de azt már kevesebben, hogy a solymászat is egy szép tradíció. Mi ezt szeretnénk feléleszteni. Emellett a kártevő riasztás, filmforgatás, fotózások is a feladataink közé tartoznak.

GD: Tanítani csak úgy lehet, ha ismerjük őket. Fontos, hogy a madár számára is az legyen a cél, ami a vadásznak, amihez vannak segítő eszközök, mint például a sapka, amit rátesznek a sas fejére, hogy a szemeit eltakarja.  Ezt addig nem veszik le róla, amíg nem bizonyos a solymász abban, hogy olyan vad ugrott fel, amit elejthetnek.

A ragadozó madaraknak stratégiát kell felállítaniuk a menekülő állat elejtésére, így  azzal is tisztában vannak, hogy nélkülünk minden falatért keményen meg kellene dolgozniuk. Mivel itt rendszeresen kapnak enni tudják, nem érdemes tovább állniuk. Nálunk is megtehetik azt, amit a természetes élőhelyükön, vagyis ha nem vadásznak, akkor sütkéreznek a napon, fürdenek, szóval nem röpködnek feleslegesen - ellentétben egy galambbal, amely azért röpköd álló nap, nehogy zsákmánnyá váljon. A könnyebbség hozza vissza őket, ez amolyan szimbiózis a madár és a solymász között.

GD: A madaraink friss nyers húst esznek, hogy a természetes körülményeket utánozzuk számukra. Fontos, hogy a méret is stimmeljen, tehát például egy ölyv nyúlnál nagyobb állatot nem kap. Ez elegendő, hogy kellő tápanyaghoz, vitaminokhoz és ásványi anyagokhoz jusson, de mindig csak annyit ehetnek, ami a másnapi tréninget még nem befolyásolja negatív irányba. Ha ugyanis többet kapnak, akkor ellustálkodják a dolgot, és csak ülnek a fán, tollászkodnak, sütkéreznek, fürdenek...Természetesen ez nem azt jelenti, hogy sosem laknak jól, hiszen ha kiemelkedően teljesítenek, akkor teliehetik magukat! Most van néhány diétára fogott madarunk is, ők csak naposcsirkét ehetnek, mert picit több a zsír rajtuk, mint kellene. Egyébként kapnak  fürjet, egeret, pockot, patkányt, ami fellelhető és friss. De a disznó- és halhús tilos.

GD: No igen, pedig a csőre csak amolyan evőeszköz, igazából a tűhegyes karmai és szorítása miatt veszélyes, azokkal öl. Ez egy fiatal példány, már sokat gyakoroltunk együtt, nagyon bátor, jó képességekkel, de még kevés tapasztalattal rendelkező példány. Még nem ivarérett, majd három-öt év múlva válik azzá.

GD: Általában nem szíveli egymást a két faj, de ők testvérként nőttek föl. Még jól elvannak együtt, de a közeledő párzási időszak miatt rövidesen szétválasztjuk őket. A harris héjjákhoz - igazi nevükön szalagos álölyvekhez - már kicsit halkabban menjünk. Róluk azt érdemes tudni, hogy Amerikában honosak, és nem egyedül vagy párokban vadásznak, hanem falkában, mint a farkasok. Van falkavezér aki irányítja a csapatot és mindenki a falkavezér és párja szaporodásért dolgozik.Aztán itt van ez az északi sólyom tojó, aki most nem hajlandó megmutatni, hogyan udvarol nekem, pedig úgymond szerelmes belém. A párhívó hangomra válaszol és az ennivalót is elfogadja most, pedig ennél jóval “beszédesebb” szokott lenni, szokatlan neki az idegen. Van még vörösfarkú ölyvünk, maláj erdei bagolypárunk, indiai és afrikai uhunk is, legtöbbjüket visszük magunkkal a bemutatókra.

GD: Elképzelhető, bár a profilunk főleg a mobil bemutatók, vagyis felkérésre megyünk bemutatókat tartani országszerte, sőt még külföldre is! Nem zárom ki természetesen azt, hogy a jövőben mi is fogadunk csoportokat. A párommal sok nyarat töltöttünk itt még gyerekként, hiszen ez a tanya már akkor is sólymoktól, ragadozó madarakról volt ismert, csak az elmúlt tíz évben volt használatlan. Emellett a családi hagyomány is meghatározó mindkettőnk esetében, én vadász családból származom, Szandra édesapja pedig szintén solymász.

Szeretnénk továbbra is ragadozómadarakkal foglalkozni, ezért éjjel-nappal dolgozunk, hogy a terveinket megvalósíthassuk! Ettől függetlenül amint kitavaszodik hozzáfogunk a legsürgetőbb karbantartási munkákhoz és a ragadozómadár tenyésztés ügyes-bajos dolgaihoz!

GD: Valóban csak a saját portánkon gyakorolhatunk velük és ez madárszemmel nézve nem túl tágas. Messzire kell mennünk ahhoz, hogy tréningezzünk, esetleg vadásszunk. Abban bízunk, hogy sikerül jó kapcsolatot kialakítani a helyi és a közelben élő vadászokkal és kölcsönösen tudjuk támogatni egymás tevékenységét. A röpítgetéshez jól látható terület kell, ami itt a térségben adott lenne, de sajnos az elektromos vezetékek nagy bajt tudnak okozni nemcsak a mi madarainknak, hanem minden itt élő és itt honos madárfajnak is. Rászáll a madár a villanyoszlopra vagy nekirepül a vezetéknek és az okozza a bajt. A legtöbb oszlopon van ugyan szigetelés csak gyenge, modernebb szigeteléssel megoldható lenne a legtöbb helyen a probléma. Ismerünk olyan solymászt, aki megvette saját pénzén ezeket a műanyag kupakokat és felmászott gumicsizmában az oszlopra, hogy felrakja azokat. Számára annyira értékes a madara, hogy még a saját testi épségét is kockáztatta. Persze nem állítom, hogy ez követendő példa lenne, de valóban sokszor úgy érzi az ember, hogy csak magára számíthat, holott az áramszolgáltatók, természetvédők is tudnának ebben segíteni, az érdekünk közös.