A vadászat nem úri huncutság
2012-02-02 09:02
A bál kapcsán kezdődött a beszélgetés, aztán akár akartuk, akár nem, mégiscsak szóba került, hogy a társadalom egy csoportja úgy tekint a vadászatra, mint felesleges úri huncutságra.
Az új esztendő első báljaként kezdi a sort a csólyospálosi Hubertus Vadászársaság, hiszen január 21-ére invitálják a vendégeket vadas finomságokkal terített asztalukhoz. Ilyenkor nem csupán a vadászok, hanem barátaik és a környékbeli vadat kedvelők is szívesen jönnek a hívó szóra, mint Szilágyi István vadászmestertől megtudtam.
Kunsági Hírlap: Nem szerencsés általánosítani, de azért mégis arra kérem meséljen, milyenek a vadászok?
Szilágyi István: A legtöbb vadászt a természet egészét szereti növényekkel, állatokkal együtt. Ha meglátok valahol harminc fácánt kapirgálni egy csoportban, eszembe se jut, hogy közéjük lőjek. Aztán azt is tudni kell, hogy a vadászathoz gondozni is kell a vadat, tarvadat selejtezni, mint ahogy egy ragadozó tenné. Segítjük az áttelelést, a takarmányozással igyekszünk az intenzív műveléstől elcsalogatni az állatokat, a fajfrissítés új példányokkal, a rókák immunizálása is a mi feladatunk. Szóval úgy véljük, ha nincs vadász, akkor még nagyobb a baj, mert gondozatlan lesz a terület. Így is van néha vita a gazdák, meg a vadásztársaság között, de szerencsére a túlnyomó többség megérti, hogy mi a szándékunk és jól együttműködünk már hosszú évek óta. Sok báli vendég is közülük kerül ki, szívesen jönnek, beszélgetünk a fehér asztal és a finom falatok mellett.
KH: Mi okozza a vitát a vadászok és a gazdák között?
SZI: Úgy 90 százalékukkal semmi, kölcsönösen tesszük a dolgunkat, hogy mindenkinek a lehető legjobb legyen. Gazdának, vadnak, vadásznak egyaránt. Ettől persze még az alaphelyzet mit sem változik, a gazda vet és aratna is, de jön az őz és mondjuk kikaparja a sárgarépát, mert azt nagyon szereti, vagy jön egy vaddisznó konda és egy éjszaka letipornak egy hektár tejesedő kukoricát, mert azok meg azt szeretik. Szerencsére ez nem jellemző, de azért azt is tudnunk kell, hogy mégiscsak az állatok voltak itt előbb a Földön. Tanácsokkal, vagy ingyen vadriasztóval tudjuk segíteni a gazdákat, de őrizni nem tudjuk a vadat. A Hubertus körülbelül bruttó 9000 hektár vadászterületet gondoz, ebből nagyjából 2000 van bekerítve, de oda is be tudnak menni például a nyulak, mi meg csak engedéllyel. A szabad területen lehet a jogszabályok betartásával vadászni, vadásztatni, de bekerített területen csak akkor, ha hívnak. Van is olyan gazda, akivel megegyeztünk, hogy minden évben egyszer menjünk hozzá, és a földjén termesztett répa dézsmálóit csípjük fülön. Lövünk is ott nyulat minden évben.
KH: Említette a jogszabályokat. Milyen kötelezettségekre kell leginkább figyelniük? Kinek a feladata ez?
SZI: A hazai vadásztársaságok a gazdák földjét bérlik, azon az állam tulajdonát képező vadakat szigorú szabályok szerint gondozzák, vadásszák, egyszóval gazdálkodnak vele. A rendszerváltás idején még minimum 3000 hektár volt egy vadásztársaság kezelésében, ma már van ahol csupán 300 hektárt felügyelnek. A megyei kormányhivatalok segítenek a jogszabályi változások esetén, ők értesítenek, mi azt követjük. Minden évben vadbecslést kell készíteni, azután éves tervet az állatállomány alakulásáról, majd ennek tekintetében meghatározni az éves levehető vadmennyiséget. Mindezeket az elnökség végzi, társadalmi pozícióban, vagyis nem kap a munkájáért fizetést, vagy tiszteletdíjat. Nálunk Pinjong Zsolt az elnök, Pintér Csaba a helyettese, a gazdálkodásért Csányi Zoltán felel, a kötelező természetvédelmi feladatokat Bangó Pál felügyeli és magam mint vadászmester alkotjuk az öt fős elnökséget. Emellett van ellenőrző- és fegyelmi bizottságunk is. A szabályok betartását ellenőrzik is, az ügyészség tavaly például a megyei vadásztársaságokat járta sorra.
KH: Vadászni nem olcsó mulatság, nem az átlagember sportja. A bevételek ellenére sem kapnak semmit az elnökség tagjai a felelősség mellé?
SZI: Bevétel van persze, de kiadás is bőven. Szintén általános szabály, hogy 3000 hektáronként kell egy hivatásos vadászt alkalmazni, aki fizetést és benzinpénzt kap, nálunk Bársony Zoltán és Hunyadi Lajos látja el ezt a feladatot. A bér-, járulék- és üzemanyagköltség elvisz évente legalább hatmillió forintot, emellett bérleti díjat fizetünk a gazdáknak a terület után, takarmányt, vadriasztót és segédeszközöket vásárolunk. Sajnos egyetlen biztosító sem vállalja a kockázatot Magyarországon, ezért évek óta nem tudunk vadkárra biztosítást kötni, a társaságnak kell kigazdálkodni azt is. Mivel nálunk csak őzbakot lehet lőni, ami nem is olcsó mulatság, mi is érezzük az egyre nehezedő megélhetés hatásait. Ha kevés a bevétel, akkor szükség van tagi hozzájárulásra. Ez bizony évente 250-300 ezer forint is lehet fejenként.
KH: Csak őzbakot adnak el? Apróvadat nem?
SZI: Az előre meghatározott terv szerint tudunk levenni az állományból. Ez tavaly például nagyságrendileg 50-60 őzbak, 100-120 tarvad, 200 nyúl és ugyanennyi fácán volt az általunk gondozott bruttó 9000 hektáron. Az apróvadat, túlszaporodott dúvadat a majd harminc fős tagságunknak tartogatjuk, esetleg a vendég vadászoknak engedjük át abban bízva, hogy mi is mehetün más tájra, más vadra később. Akár lesről, akár társaságban vadászunk az általános és mindenkire érvényes szabályok alapján tesszük.
KH: Mégis előfordulnak olykor szerencsés vagy kevésbé szerencsés vadászbalesetek...
SZI: ...ugyanúgy mint a közlekedésben. Ott is van ugye KRESZ, mégis akadnak balesetek. Mint ahogy a közlekedésben, itt is vannak tipikus problémák, a legtöbb bajt talán a mohóság, vagy egyfajta versenyszellem okozza. Lőni, mielőtt pontosan meghatározható lenne mi mozog ott a távolban, nem lenne szabad, mégis előfordul olykor. A demokrácia olyan szabadságot hozott, hogy aki vizsgával, fegyvertartási engedéllyel rendelkezik és társaság tagja, az vadászhat is. Talán ezért is volt szerencsés a régi tagfelvételi rend, amikor három évig csak hajtó lehetett a jelölt és ha megismerték a többiek, befogadták, akkor lehetett teljes jogú vadász. Már egy ideje nálunk is igyekszünk hasonló szemlélettel eljárni, a hozzánk jelentkező egy évig hajt a vadászatokon, ezalatt kölcsönösen ismerkedünk és ha az idő leteltével még mindkét fél akarja, tagja lehet a csólyospálosi Hubertus Vadásztársaságnak.
KH: Így a bálra készülődve azért akad tennivaló bőven, sőt, talán nincs is olyan időszak, amikor lustálkodva nyúlhatna el a vadász a karosszékében a kutyája fejét vakargatva. Megéri ez a sok munka, azért a kevés vadételért?
SZI: Azt nem tagadhatjuk, hogy szeretjük a hasunkat, de nem ez a fő oka! (nevet) Leginkább a lovazáshoz tudnám hasonlítani a dolgot, mert lovaim is vannak. Racionálisan semmi értelme lovat tartani manapság, mert nem végzünk munkát velük, nem kupeckedünk velük, de mégis kell a háznál ló, mert végtére is lovas nemzet volnánk. A gyerekeink, unokáink is másképp látják a világot attól, ha a vadászok szerteágazó feladatait megismerik. Nekik nem kell magyarázni különösebben a suliban, hogy milyen a tölgyfa, vagy hogy néz ki a nyúl és mit eszik. Megérzik milyen az, amikor az állat az ember segítségére szorul.
KH: Mi okozza a vitát a vadászok és a gazdák között?
SZI: Úgy 90 százalékukkal semmi, kölcsönösen tesszük a dolgunkat, hogy mindenkinek a lehető legjobb legyen. Gazdának, vadnak, vadásznak egyaránt. Ettől persze még az alaphelyzet mit sem változik, a gazda vet és aratna is, de jön az őz és mondjuk kikaparja a sárgarépát, mert azt nagyon szereti, vagy jön egy vaddisznó konda és egy éjszaka letipornak egy hektár tejesedő kukoricát, mert azok meg azt szeretik. Szerencsére ez nem jellemző, de azért azt is tudnunk kell, hogy mégiscsak az állatok voltak itt előbb a Földön. Tanácsokkal, vagy ingyen vadriasztóval tudjuk segíteni a gazdákat, de őrizni nem tudjuk a vadat. A Hubertus körülbelül bruttó 9000 hektár vadászterületet gondoz, ebből nagyjából 2000 van bekerítve, de oda is be tudnak menni például a nyulak, mi meg csak engedéllyel. A szabad területen lehet a jogszabályok betartásával vadászni, vadásztatni, de bekerített területen csak akkor, ha hívnak. Van is olyan gazda, akivel megegyeztünk, hogy minden évben egyszer menjünk hozzá, és a földjén termesztett répa dézsmálóit csípjük fülön. Lövünk is ott nyulat minden évben.
KH: Említette a jogszabályokat. Milyen kötelezettségekre kell leginkább figyelniük? Kinek a feladata ez?
SZI: A hazai vadásztársaságok a gazdák földjét bérlik, azon az állam tulajdonát képező vadakat szigorú szabályok szerint gondozzák, vadásszák, egyszóval gazdálkodnak vele. A rendszerváltás idején még minimum 3000 hektár volt egy vadásztársaság kezelésében, ma már van ahol csupán 300 hektárt felügyelnek. A megyei kormányhivatalok segítenek a jogszabályi változások esetén, ők értesítenek, mi azt követjük. Minden évben vadbecslést kell készíteni, azután éves tervet az állatállomány alakulásáról, majd ennek tekintetében meghatározni az éves levehető vadmennyiséget. Mindezeket az elnökség végzi, társadalmi pozícióban, vagyis nem kap a munkájáért fizetést, vagy tiszteletdíjat. Nálunk Pinjong Zsolt az elnök, Pintér Csaba a helyettese, a gazdálkodásért Csányi Zoltán felel, a kötelező természetvédelmi feladatokat Bangó Pál felügyeli és magam mint vadászmester alkotjuk az öt fős elnökséget. Emellett van ellenőrző- és fegyelmi bizottságunk is. A szabályok betartását ellenőrzik is, az ügyészség tavaly például a megyei vadásztársaságokat járta sorra.
KH: Vadászni nem olcsó mulatság, nem az átlagember sportja. A bevételek ellenére sem kapnak semmit az elnökség tagjai a felelősség mellé?
SZI: Bevétel van persze, de kiadás is bőven. Szintén általános szabály, hogy 3000 hektáronként kell egy hivatásos vadászt alkalmazni, aki fizetést és benzinpénzt kap, nálunk Bársony Zoltán és Hunyadi Lajos látja el ezt a feladatot. A bér-, járulék- és üzemanyagköltség elvisz évente legalább hatmillió forintot, emellett bérleti díjat fizetünk a gazdáknak a terület után, takarmányt, vadriasztót és segédeszközöket vásárolunk. Sajnos egyetlen biztosító sem vállalja a kockázatot Magyarországon, ezért évek óta nem tudunk vadkárra biztosítást kötni, a társaságnak kell kigazdálkodni azt is. Mivel nálunk csak őzbakot lehet lőni, ami nem is olcsó mulatság, mi is érezzük az egyre nehezedő megélhetés hatásait. Ha kevés a bevétel, akkor szükség van tagi hozzájárulásra. Ez bizony évente 250-300 ezer forint is lehet fejenként.
KH: Csak őzbakot adnak el? Apróvadat nem?
SZI: Az előre meghatározott terv szerint tudunk levenni az állományból. Ez tavaly például nagyságrendileg 50-60 őzbak, 100-120 tarvad, 200 nyúl és ugyanennyi fácán volt az általunk gondozott bruttó 9000 hektáron. Az apróvadat, túlszaporodott dúvadat a majd harminc fős tagságunknak tartogatjuk, esetleg a vendég vadászoknak engedjük át abban bízva, hogy mi is mehetün más tájra, más vadra később. Akár lesről, akár társaságban vadászunk az általános és mindenkire érvényes szabályok alapján tesszük.
KH: Mégis előfordulnak olykor szerencsés vagy kevésbé szerencsés vadászbalesetek...
SZI: ...ugyanúgy mint a közlekedésben. Ott is van ugye KRESZ, mégis akadnak balesetek. Mint ahogy a közlekedésben, itt is vannak tipikus problémák, a legtöbb bajt talán a mohóság, vagy egyfajta versenyszellem okozza. Lőni, mielőtt pontosan meghatározható lenne mi mozog ott a távolban, nem lenne szabad, mégis előfordul olykor. A demokrácia olyan szabadságot hozott, hogy aki vizsgával, fegyvertartási engedéllyel rendelkezik és társaság tagja, az vadászhat is. Talán ezért is volt szerencsés a régi tagfelvételi rend, amikor három évig csak hajtó lehetett a jelölt és ha megismerték a többiek, befogadták, akkor lehetett teljes jogú vadász. Már egy ideje nálunk is igyekszünk hasonló szemlélettel eljárni, a hozzánk jelentkező egy évig hajt a vadászatokon, ezalatt kölcsönösen ismerkedünk és ha az idő leteltével még mindkét fél akarja, tagja lehet a csólyospálosi Hubertus Vadásztársaságnak.
KH: Így a bálra készülődve azért akad tennivaló bőven, sőt, talán nincs is olyan időszak, amikor lustálkodva nyúlhatna el a vadász a karosszékében a kutyája fejét vakargatva. Megéri ez a sok munka, azért a kevés vadételért?
SZI: Azt nem tagadhatjuk, hogy szeretjük a hasunkat, de nem ez a fő oka! (nevet) Leginkább a lovazáshoz tudnám hasonlítani a dolgot, mert lovaim is vannak. Racionálisan semmi értelme lovat tartani manapság, mert nem végzünk munkát velük, nem kupeckedünk velük, de mégis kell a háznál ló, mert végtére is lovas nemzet volnánk. A gyerekeink, unokáink is másképp látják a világot attól, ha a vadászok szerteágazó feladatait megismerik. Nekik nem kell magyarázni különösebben a suliban, hogy milyen a tölgyfa, vagy hogy néz ki a nyúl és mit eszik. Megérzik milyen az, amikor az állat az ember segítségére szorul.
Bozóki Szilvia
