Beszóltak a pesti csákók

Pesten tudják, mi a tuti

2012-02-14 17:02

Már a Hírszerző is Kapus Krisztiánnal és a Félegyházi balhéval foglalkozik igaz, amolyan pesti módra. Halvány lila fingjuk sincs arról, hogy ez mit jelenthet annak, aki ott él "A hír nem több mint beszámoló egy megszokott kisvárosi csetepatéról. Volt már ilyen, lesz is még. Akkor sem bír különösebb izgalomértékkel, ha annak, a képviselők által ügyvédi letétbe helyezett iratnak mindegyik szava igaznak bizonyul, amelyik tíznél is több ügyben veti föl a polgármester büntetőjogi felelősségét.", s az idézet alapján nem is nagyon érdekli őket.

Ezek után nincs azon mit csodálkozni, hogy fogalmuk sincs, "mi igaz Kapus rövidke polgármesteri ténykedését kísérő botrányokból", és rövidke eszmefuttatásukat arra hegyezzék ki, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez csak pártdroidok tartozhatnak, meghogy Dr. Kerényi Jánost, a Fidesz regionális igazgatóját, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottját kápónak nevezzék, vagy lefütyizzék.

A poén az, hogy közvetlen a cikk alatt található másikban arról értekeznek, hogy annak ellenére is mennyire fontos a nyugati sajtó, hogy időnkénti tévedéseivel mellé lő, most éppen azért, mert megakadályozhatja az autokrácia kialakulását, előzőleg meg azért, mert akkor is megmutatta, hogy a komcsik hazudnak, amikor a komcsik azt mondták, hogy nem hazudnak. Érdekes módon abban a cikkben nem olyan példákat hoz a szerző, amelyekben azt írták volna Magyarországról, hogy "A hír nem több mint beszámoló egy kis ország megszokott csetepatéjáról. Volt már ilyen, lesz is még."

Hát igen. Ebben a relációban a félegyháziaknak az országos híroldalak kábé azt jelentenék, mint a felmagasztalt nyugati sajtó Magyarországnak a Hírszerző interpretációjában, különösen akkor, amikor a több napja kipattant ügyről városuk hivatalos közlönye még nem hallott, és kedden este 6 órakor még mindig azt ünnepli, hogy az önkormányzat sikeresen egyeztetett a szemétszállítás ügyében.

És a fene se tudja, hogy a Félegyházi Közlöny hallgatása röhejesebb, vagy a Hírszerő nagy arca. Mondjuk, ha a fikázás helyett egy kis érdeklődést mímelve ellátogattak volna a Félegyházi TV honlapjára, a sztori utánközlésén és az ijedtében Kecskemétig szaladó alpolgármesteren kívül azért elég érdekes hozzászólásokat találhattak volna. Félegyháziaktól Kiskunfélegyházáról.

A sok anyázáson kívül például az is elég érdekes, amit többen felvetnek: ha van bizonyíték bűncselekmény elkövetésére, akkor miért Kerényi úrhoz rohannak, és miért nem a rendőrségre vagy az ügyészségre? Oké, ez annyira evidens, hogy egy magát komolyan vevő híroldal ilyen pitiáner gondolattal biztos nem foglalkozik, elég kifugárázni a magukat összecsináló képviselőket.

De ha ezzel nem, akkor legalább foglalkozhattak volna azzal a meglátással, hogy az egész ügy hátterében az UFO-k állnak, ami egyébként is a Hírszerző profiljába vágna, elvégre ők adtak elsőként hírt erről.

Az odáig rendben van, hogy kevés izgalmasabb hír van ennél, de talán a félegyháziakat mégis jobban izgatja az a hozzászólás, amely kirúgott emberekről szól, hatalmukkal visszaélő intézményvezetőkről, elhallgattatott munkavállalókról. Vagy az, amelyik a Zrt-re tesz utalást, egy kis utánajárással arról is olvashattak volna, hogy a kiskunfélegyházi jegyző számára azt követően vált egyértelművé a vagyonkezelői modell alkalmazhatatlansága mind Kiskunfélegyházán, mind Magyarországon (igen, ott is!), hogy kiderült, önkormányzati képviselő nem lehet a Kiskunfélegyházi Vagyonkezelő Közhasznú Nonprofit Zrt. felügyelőbizottságának tagja.

Basszus, hát ilyen város márpedig nincs! - kiálthatott volna fel legalább ekkor a Hírszerző, még akkor is, ha van, s különösen akkor, ha tényleg úgy vélik, hogy Kapus Krisztián "pályafutása nagyban emlékeztet Meggyes polgármesterére, aki mellett az utolsó pillanatig, meg még azután is kitartott pártja".

De nem kiáltottak fel, mert nem Bács-Kiskun a lényeg, nem is Félegyháza, hanem egy újabb csula a Nemzeti Együttműködésre. Ennek demonstrálására tökéletes a vidéki kisváros, egyébként meg, kit érdekel?

Címkék: kiskunfélegyháza, polgármester