Turisztikai attrakció készül Szankon

2012-01-17 17:01
Nem nyugszanak a szanki polgármesteri hivatal munkatársai, a fejlődés új lehetőségét keresve készülnek a DAOP egyik tervezett pályázati kiírására, hogy újabb turisztikai látványosságot tárjanak a térségbe látogatók elé. Emellett persze nyomós érv az is, hogy a község határában feltárt régészeti kincseket megmutathassák a látogatóknak lelőhelyük közelében, illetve megmentsék a 2007-ben Szank határában részlegesen feltárt Árpád-kori templomromot.

Az akkor véletlen folytán felszínre került csontok régi temetőhelyre és amellett elhelyezkedő templomromra utaltak, amit a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum munkatársai igazoltak is. A feltárás végeztével még nem volt mód és elegendő anyagi fedezet ahhoz, hogy a feltárás teljes körű és látogatható legyen, ám ez változhat, ha sikerrel pályáznak az év elejére várható, turisztikai attrakciók létrehozására, fejlesztésére készülő pályázati keret egy részére.

A tervek szerint a feltárás mellett kialakított épületek a történelmi idők követését segítené, hogy a látogatók a romok mellett korabeli jurtát, a tatárjárás idejéből vagy a múlt századból származó, helyi jellegzetességeket bemutató épületeket is lássanak, megismerjék a ma itt élők őseinek életvitelét, környezeti szemléletét. Mindezt kiegészítené egy korszerű épület a vendégek fogadására, helyi programok lebonyolítására.

Elképzeléseiket öt százalékos önerő biztosítása mellett tudná kivitelezni az önkormányzat, ami nem csupán a szankiak számára biztosítana új munkahelyeket, helyi vállalkozásoknak több vásárlót, hanem a kistérség turizmusban érdekelt vállalkozásai számára is előnyökkel járhat a létesítmény.

A képviselő testület felhatalmazta Patkós Zsolt polgármestert arra, hogy a pályázat beadásához szükséges előkészületeket megtegye, a közel 4,5 hektáros földterület tulajdonosainál az előszerződések megkötését kezdeményezze.

A ma még csak Kun Emlékhelyként emlegetett területet, szintén pályázati támogatás segítségével szeretné az önkormányzat könnyebben megközelíthetővé tenni. A mezőgazdasági utak fejleszését segítő 75 százalékos kormányzati támogatásból hat méter széles stabilizált földút épülne az Izsáki út két szakaszán is: a Körtéstől a Szőlősorig, majd onnan a Tázlári útig útárokkal, kőágyazattal. Az ehhez szükséges pályázatot január végéig kell elkészítenie a hivatalnak.

Bozóki Szilvia

Címkék: szank, sír