Ismét találkoztak a régi idők focistái, hogy egy csodálatos kakaspörkölt mellett ünnepeljék meg összejöveteleik ötéves évfordulóját. A majsai foci alapítói a 70-es 80-as évek serdülő korosztályával, mint tanítványokkal, együtt alkotják a kiskunmajsai labdarúgás aranykorát, akik rendszeresen találkoznak a Csábrády János Civilházban emlékezni a régmúlt szép időkre. A visszaemlékezések, az élmények felelevenítése mellett ezek az alkalmak szolgálnak arra is, hogy megemlékezzenek azokról, akik már nem lehetnek köztük. Legutóbb Szabó Istvánról emlékeztek meg az egykori csapattagok, játékosok...
A rendszeres találkozások kezdeményezője és szervezője Dr. Kozma Huba, aki maga is aktív résztvevője volt a majsai foci aranylapokra kívánkozó történetének - és ő volt az, aki ezeket az aranylapokat meg is írta könyvében, a Régi idők majsai focija című alapműben, ami minden kiskunmajsai labdarúgónak alapkönyve kell, hogy legyen.
Az évek sajnos nem állnak meg. Az egykori aranycsapatot a csapatnéküliség váltotta azokban az években, amikor nem volt felnőtt foci Majsán, azóta egy új aranycsapat formálódik, akik a harmadosztály után a másodosztályban is igen vitézül teljesítenek Halász Csabával, aki kőkemény bekkből lett kőkemény sportvezető.
Kozma Huba, a majsai csapat legendás csatára is közben Huba bácsi lett, így pénteken elérkezettnek látta az időt, hogy átadja a találkozók vezetését tanítványainak, Nyerges Benjaminnak és Ruskó Sándornak. Ők a 70-es évek nemzedékéhez tartoznak, az évtized közepén és végén együtt bűvölték a labdát a majsai serdülőben....
A generációváltás valahogy köponti téma volt ezen a jubileumi összejövetelen. A ma csapatával az összekötő kapcsot Á. Fúrús András személye jelentette, akinek közreműködésével a sportpálya rendkívül sokat fejlődött az elmúlt években, megalapozva mintegy a Halász Csaba-féle csapat sikereit.
Így találkozott össze pénteken a múlt és a jelen, na meg a jövő, ami a találkozókat tekintve egészen biztos, hogy jó kezekbe került.