Mission Impossible: Akcióban a Jogi Bizottság

2012-02-22 17:02

Magához tért a Jogi Bizottság, hatáskörén belül részletesen, s határozott döntésekkel vizsgálta az elé kerülő ügyeket. Faludi Tamás eminens, bár még csak az elmúltnégyévezésig jutott (a nyolcba meg már ő is beleesne), a bizottság ettől függetlenül kimondta: Abonyi Henrik alpolgármester nem hajtotta végre a testület határozatát. Vagy mégis?

Visszakerült a Jogi Bizottság elé (ami tulajdonképpen az oktatással és közművelődéssel foglalkozó bizottság egy speciális feladatát jelenti) Dósai Imre képviselő indítványa, amely több önkormányzati ügyet is vizsgáltatna. A képviselő összesen hat pontban kért vizsgálatot, amelyet a bizottság januári ülése óta - akkor nem tárgyalták, mivel az indítványozó nem tudott jelen lenni az ülésen - még egy hetedikkel is kiegészített.

Cikkünket a csütörtökön megjelenő számunkban találják meg.

A cikkben említettük azokt a jegyzőkönyveket, amelyek a bizottsági ülésre lettek összekészítve egy pdf fájlban, ez alább olvasható:

Címkék: önkormányzat, bizottság