Nincs méltányosság: elutasították a pályázatot

2012-02-10 19:02

Nem sikerült feladni a csapadékvíz elvezető rendszer 300 millió forintos pályázatát időben a postán, miután a feltöltő program meghibásodott. Az önkormányzat ezért csak egy nappal később tudta eljuttatni pályázati csomagját a DARFÜ-höz, amit az nem fogadott be. Az önkormányzat a meghibásodásra hivatkozva fellebezett, a Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága tavaly december 15-én keltezett levelében tette véglegessé az elutasítást.

Nagy Róbert, az Irányító Hatóság főigazgatója levelében kitért arra, hogy bár a feltöltő program, illetve annak egy xzip elnevezésű fájlja valóban megsérülhetett, ami meghiúsította a feltöltést, de ez azon a napon történt, ami a pályázat beadási határideje volt. Mint írja, 2011. október 3-án, 13.40-kor hibásodott meg a kitöltő program, amit az önkormányzat jelzett a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Ügyfélszolgálatával. Onnan azt a tájékoztatást kapták, a programot ismét telepíteni kell a hiba miatt, és az adatokat ismét fel kell tölteni.

Erről beszélt lapunknak egyébként Fogl András alpolgármester, amikor a kérdéssel foglalkoztunk, és az ezt tárgyaló testületi ülésen Faludi Tamás is, annyi különbséggel, hogy ő heroikus, több napos küzdelemként adta elő a pályázati anyag feltöltését.

Akárhogy is történt, a hiba miatt az önkormányzat nem tudta a határidőt tartani, s tulajdonképpen erre hivatkozva kérte a pályázat befogadását. Az Irányító Hatóság a vonatkozó rendelkezéseket megvizsgálva elutasította a kiskunmajsai önkormányzat kérését, mint a főigazgató levelében írja, a pályázati felhívás nem hiánypótolható kritériumként rögzítette: “A pályázat a benyújtási határidőn belül került benyújtásra. Benyújtásnak a pályázatot tartalmazó postai küldeményen szereplő postai bélyegző dátuma tekintendő, mely nem lehet későbbi a benyújtási határidőnél."

Ezt a feltételt az IH mérvadónak tekintette, ami alapján megállapította, hogy a pályázó nem teljesítette a pályázati feltételeket, az irányadó rendelkezések nem biztosítanak lehetőséget a méltányosság gyakorlására.

Címkék: pályázat