Kunsági Hírlap

Ohhhhhh See that girl, Watch the scene, Diggin’ the dancing queen, ooáááhhhhh Diggin’ the dancing queen, uhhhhh - énekel a zárószámban Kálmán Anita, Tóth Lilla és talán Terbe Dóra, a függöny mögül nem látni igazából. Tárárá, párárá tárárá, uuááhh, párárá dancing queen uuoooohhh - táncol teli energiával a színpad melletti sötétben Alda, egész egy­szerűen érthetetlen, hogy bírja, amikor már mindenki kész van, itt a legutolsó szám, halál fáradtan rogynak le a zsinórmesterek, színpadi segítők a nemrég még kellékként szereplő kanapéra, vagy amit épp találnak. Aztán a záró, harmadik előadáson még ezen is túltesz, letépi Toldi Gergő fejéről a fülest, úgy énekel bele a mikrofonba tánc közben.

- Igazából nem is fizikailag fáradunk el, hanem inkább pszichésen: borzasztóan kell minden kis apróságra figyelnünk, mert ha valami nem stimmel, elmehet rajta az előadás - magyarázza Orosz Viktor, aki eddig Martin összes színpadi produkciójában részt vett Majsán, most meg már mint szak­ember jött vissza segíteni, hiszen a gimi után Szegedre ment díszletezőnek a Nemzeti Színházba. Az előadás közben mesélt erről, amikor volt pár perc szuss­zanni, leültünk a függöny mögötti kanapéra, és amíg Pócsik Dani és Kollár Peti kettőse van a színpadon, mi csöndben beszélgettünk.

Mire a Dancing Queenig eljutottunk, s egyáltalán odáig, hogy leülhessünk pár percre, azért történt egy s más. Még el sem kez­dő­dött az előadás, de már igazítani kellett a Jégkirálynő állványán, nem elég nőies Alföldi Anna megjelenése a létra tetején - érvel a kellékekért felelős Alda, és a színpadmester Vörös Dánielnek nem marad választása, igazít.
De ez csak a bemelegítés. Az első néhány szám után a függöny mögé betolt állványról egyszerre vagy öten kezdik el letépni a dzsungel díszítést, Tóth Gergő, Fodor Dénes, Vlado, Dani, Katona Marci szaggatja a leveleket, Alda gyűjti kupacba, mert alig pár perc múlva már díszítés nélkül kell kitolni a szín­padra az újabb dalhoz. Közben persze alig látni valamit, minimális a fény oldalt, másképp zavarná az előadást, meg egyébként is, nem az a lényeg, ők lássanak, hanem az, hogy a közönséget és a produkciót ne zavarják az oldalról beszűrődő fények. Még sötétebb van a másik oldalt, ahol Horváth Helga és Hajni szerelik a színpadra igyekvőkre a mikroportokat, illetve szedik le róluk. Egy falnak fordított kis asztali lámpa az összes fényforrás, meg ami még a színpadról beszűrődik, sokat nem segít. Így kell cserélgetniük ezeket a kis bigyókat szakadatlan, megállás nélkül. Mögöttük Tur­csány Roli nyugodtabb, az egyik kezében a függönykötél, a másikban a mobilja, ezen az oldalon nem annyira strapás a meló, a másikon jönnek-mennek a díszletek, a sze­replők, a táncosok és énekesek.

Vissza is megyek, épp kez­dő­dik a szünet, a srácok azt veszik számba derűs nyugalommal, hiszen ami történt, megtörtént, mit rontottak el a nagy rohanásban, mi maradt a színpadon, amit ki kellett volna hozni, és így tovább. A közönség ebből az égvilágon semmit sem vett észre, ami ott maradt, odatartozónak gondolták. Óvatos érdeklődé­sem­mel se tudnak mit kezdeni, azt se nagyon értik, mit kérdezek: abszolút jó az előadás, nagyon tet­szik, nem is gondoltam volna, hogy ilyen jó lesz - záporoztak a dicséretek, én meg nyilván nem firtattam, mire gondolok, maradjon a backstage titka mi volt jó, mi nem. Azért a harmadik előadáson volt egy kis röhögéssel vegyes riadalom, amikor pont a Terbe Izabella jelenethez használt piás üveg maradt kint a színpad sarkában: a nézőtérről éppen visszaérkeztem, amikor Alda fülig érő szájjal bekapja a függöny elől az üveget, szerintem mindenki azt gondolta, az előadáshoz tartozik, ha egyáltalán észrevette bárki is.

Sok idő nem volt pihenésre, kezdődött a második felvonás. A vizuális effektekért felelős Ger­gő, mint a nyugalom élő szob­ra ismét elfoglalta helyét fülesével a függöny mögött, Dani, mint színpadmester jelt adott, s indult az őrület. Addig még nem volt különösebb kavalkád, ameddig a szóló számok mentek, mert ha néha-néha megjelent háttértáncosnak Vlado és Viki, vagy néhány mayossás pár, ezeket a próbák után már mindenki rutinból kezelte, nagy kavarodást nem okozott.

Meg egyébként is, ekkorra már szinte minden smink kész volt, legalábbis a májusi két előadásra, mert ekkor beszállt segíteni Attila és Péter is, így a második felvonás kezdetére nagyjából összeállt a színpadra lépők arca, haja.

Izgalmassá ott vált a függöny mögött az előadás, amikor egymás után lépett színpadra a tánckar, hát ott aztán tényleg őrület volt. Oldalt alig lehet elférni, sötét van, meleg, be kell tolni az állványt, de úgy, hogy pont a két lába közé férjen a kanapé, közben hozni kell a székeket, mert jön a Kabaré, de már ott tobzódnak oldalt Mónika, Edina, Laura és a többiek, halálosan izgulnak, és miközben hozzák, viszik a díszleteket, megy a nyugtatás, biztatás, ölelés, minden jó lesz, nyugi. A nézőtérről még a behúzott függöny mögül is egyre erősebben lehet hallani a tetszésnyilvánítást, Újhelyi Andrea művésznő adja elő A díva panaszát, “Mondd, hova lett a szerepem? Csak úgy eltűntem hirtelem! A darab lassan véget ér, és semmi dolgom - ez nem ér!
Ülök a színfalak mögött, az ócska jelmezek között! Egy boldogtalan díva frusztráltan, sírva-ríva, a rendező jól kibabrált velem!”. Nevetés, tapsvihar, kár hogy nem látunk belőle semmit. A harmadik előadáson aztán Gergő előkapja a telefonját, webközvetítésen nézzük Andrea produkcióját. Majd jön a bordélyházas jelenet tele finom erotikával, a lányok pillangóként röpködnek virágról virágra, fiúkra, lányokra, körbe-körbe mindenkire, ahogy az ilyen helyeken már csak lenni szokott. Ezt nagyon jól kitalálták Martinék, a közönség tombol, pedig még csak most jön a vége.

Az utolsó néhány szám a nézőtér felől fergeteges, a színapad mögött maga a pokol. Honey honey, esernyők, medúzák, görkorisok, táncosok, énekesek, beszűrődik, ahogy a közönség roppant élvezi, tapsvihar, miközben már a következő számhoz rángatja le mindenki magáról a ruhát, húzza fel a másikat, nincs idő szégyenlősködni, meg amúgy is, ez nem klastrom, hanem színház. Az utolsó számnál már ott van mindenki a színpad oldalában, aki csak teheti, kimenekül, hogy elférjenek a táncosok, énekesek, majd mikor beáramlottak, vissza, majd jön a Ohhhhhh See that girl, Watch the scene, Diggin’ the dancing queen, ooáááhhhhh Diggin’ the dancing queen, uhhhhh, és Aldát kivéve mindenki legszívesebben összerogyna. Vastaps, ismétlés, tapsrend, Martin köszönetet mond mindenkinek, a végén színpadra szólítja a színpadi segítőket is, akik nélkül csak dalest lehetett volna és nem nagybetűs színház. Függöny, és mindenkin kitör a boldogság: örömkönnyek folynak, önfeledten ölelkezik össze mindenki, megcsi­náltuk, ismét sikerült…

Musicalek éjszakája 2. Konecsni György Kulturális Központ Kiskunmajsa, 2016. április-május. Rendező: Tőzsér István Martin, Produkciós manager: Pócsik Olga

Képgaléria a színpad mögötti munkáról és az előadás végéről (katt a képre):

Az első előadás néhány felvétele (katt a képre):